Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Cikkek

Punk Mária: Test-élet

 

Rituálpedagógia néven indult el hazánkban egy kísérleti pedagógiai program, amely alternatív drámapedagógiai modellként a gyerekek rituális kompetenciáját és szimbolikus gondolkodását, önkifejezését igyekszik fejleszteni.

 

2010 óta van jelen Magyarországon Jerzy Grotowski objektív színházának drámapedagógiára átdolgozott módszere, rituálpedagógia elnevezéssel Rituális jelentősége elsősorban az organikus test-hang használatában, a közösségi aktivitásban és a ritmusosságban nyilvánul meg, nevezetesen a törzsfejlődés azon szintjére bontja vissza az embert, amelyben a természettel egységben a hétköznapok művészeként élte mindennapjait. Középpontjába éppen ezért az egyedfejlődés ugyanezen szintjén álló gyermeket helyezi, aki szimbolikus látásmódjával, mozgásos megismerésével, őszinte, gyermeki egyszerűségével és hitelességével fejezi ki önmagát. E pedagógia életszerűségét, hatékonyságát és alkalmazhatóságát is éppen a gyermekek igazolják, akik számára igen nagy jelentőséggel bír a rituálpedagógia, hiszen a gyermeki sajátosságokat gyűjti össze az óravezetésében és színházi előadásának készítésében.

 

Egy saját alkotói út

 

Korunk látványos problémái, mint a mélyszegénység, az etnikai-kulturális másság, vagy az iskolába való beilleszkedési, tanulási zavarok, hiperaktivitás, stb. kiválóan kezelhetők a rituálpedagógiával, amely a gyermek természetességét kéri a mozgásban és a hangi kifejezésben. Nincs szükség képességekre, ezért nem követeli semmilyen intelligencia meglétét, hiszen a gyermekben eredendően meglévő rituális érzékenységre épít. E jelenlévő alakítja ki, majd igyekszik szinten tartani egy újfajta kompetenciát, a rituális kompetenciát, amely lehetőséget kínál a gyermek számára test-életének megtalálására és használatára. Ehhez elsősorban felszabadítja a testet, a hangot a kialakult görcsök, pszichés gátak, sztereotípiák, vagy társadalmi-civilizációs beszabályozottság és elvárás alól, hogy teljesen nyitottá, természetessé és organikussá váljon, és ezáltal hitelesebb emberképet hozzon létre. Minimális színészi technikát tanít, amely segíti a gyermeket eligazodni saját testi és hangi apparátusában, hogy alkotóképességét biztosítsa. Az alkotóképesség ez esetben nem művésszé nevelés, hanem egy saját alkotói út bejárása minden egyes résztvevőnek önmaga hiteles megtalálására. Ezért nem terápia, hanem egy emberi/gyermeki természetességet kívánó technika a rituálpedagógia, hiszen a megtett út teszi kreatívvá és alkotóvá az egyént. A folyamatot kell előtérbe helyezni minden gyermek számára, amelyben megtalálhatják a saját technikájukat, amely nem más, mint a saját mozgásuk, hangjuk, amelyet testi és hangi lehetőségeik engednek. Az alkotóképesség a rituálpedagógiában egy másfajta rálátást kíván az embertől önmagára és a világra is. Nem a társadalmi integrációra törekszik, mert az már következménye a rituálpedagógiának, hiszen akiben kialakul a rituális kompetencia alkotóképes és kreatív érzékenysége, annak természetes módon sikerül megtalálnia azt a lehetőséget, amely a társadalom hasznos tagjává teszi őt. A rituálpedagógia megalapozza mindazt, amelyre a képességeknek, készségeknek szüksége van, de megalapozza a gyermekben lévő intelligenciát is. Vegyünk egy példát: az utazást kell mozgásban kifejezni a gyerekeknek. A gyermekek legtöbbje leül egy székre és berregő hangot kiadva, vagy az utas szerepét játssza el, vagy a jármű vezetőjét. Ez az utazásnak a sztereotípiája. Ha másképpen akarjuk kifejezni, akkor megtehetjük egy kör alakban való cigánykerekezéssel, amely már merőben másfajta mozgással, de látásmóddal is bír. Benne megjelenik nemcsak a kreativitás, hanem egyfajta szimbolikus tartalom is, amely arra serkenti a gyermeket, hogy az ismert dolgokat, tevékenységeket másképpen is kifejezheti. Az elérni kívánt célhoz másfajta utat is választhat, amely ugyanolyan helyes lehet, mint az előző, csak éppen annyival több, hogy az már az ő útja, hiszen ő hozta létre. Így a gyermek nemcsak a mozgásához és hangjához, hanem saját hétköznapi problémáihoz, akár a tananyaghoz is megtalálhatja azt a helyes utat, megoldást, amely aztán segíti őt eligazodni az életében és a körülötte lévő világban.

 

A szabad mozgás örömtelisége

 

Az óvoda és iskola között lévő mély szakadék megszüntetését is felvállalja a rituálpedagógia, hiszen a mozgás előtérbe helyezésével kiváltja a gyermek egész napos iskolapadban való ülését, statikusságát. Feloldja a túlzott koncentráció alól, mert engedi megszólalni az ösztöntartalmú testet, így a psziché tudati szférájának dominanciáját kompenzálja, így engedi megszólalni, kommunikálni a személyiséget mozgással is. Nem egyenértékű a mindennapi testnevelés mozgástartalmával, hiszen abban az irányított mozgás ugyancsak a gyermeki psziché racionális tartalmait dolgoztatja. A rituálpedagógia a szabad mozgást szorgalmazza, amelyben a gyermek kötetlenül úgy mozoghat, ahogyan ő akar. E szabadság rituális aláfestését és motivációját a távol-keleti hangulatot idéző dobszó növeli, amely folyamatosan oldja fel a gyermek szorongásait. Sokszor a szégyenlősség mögött szorongás bújik meg, amely a közösségi aktivitás, a gyermeki felszabadultság és örömteliség mellett folyamatosan megszüntethető. A szabad mozgásban a gyermek olyan mozgáselemeket is kipróbálhat, amelyeket eddig máshol még sohasem használt, mert vagy tiltották szocializációs értelmetlensége miatt, vagy a testnek nem volt lehetősége e mozgás kivitelezésére. A szabad mozgás örömteliségét e dobszó melletti kötetlenség és közösségi együttmozgás élménye adja, amely a frusztrált gyermek mozgáskedvét is elindítja. Szorongásának megszüntetését is éppen az élmény indítja el, majd a további mozgásfeladatok, amelyek a nem hétköznapi és megszokott páros vagy egyéni játékokra, gyakorlatokra épülnek. A mozgás érdekessége, rendkívülisége miatt a gyermekben ott él a vágy a mozgás kipróbálására, szeretné ő is egyre ügyesebben végrehajtani, ezért mozgásos lehetőségeit próbálgatja, a mozgásban különféle variációkat keres és a mozgás kivitelezését gyakorolja. Majd egy váratlan pillanatban az egyik mozgásnál számára egy addig még ismeretlen, vagy eddig nem tudott mozgáselem egyszeriben sikerélményhez vagy önmeghaladáshoz vezeti, amely szorongásának feloldódását eredményezi. De sikerélményhez jut azzal is, hogy mindinkább szeretne változatosabb, ötletesebb mozgásokat végrehajtani, amelynek interaktivitását, órai munkába, színházi előadásba való beépítésének lehetőségét a pedagógus biztosítja. A félelem feloldását ugyancsak egy példával szeretném illusztrálni: páros játékban a gyerekeknek hanggal kell irányítaniuk egymást, ha az irányító magas tündérhangon szólal meg, akkor az irányított félnek lassan kell járnia a térben, ha az irányító mély ördöghangon szólal meg, akkor az irányítottnak pedig gyorsan. Így annak a gyermeknek, aki addig félt az énekléstől, és mindenféle más hangi megnyilvánulástól ebben a játékban alkalma nyílik hangerejét és kifejezésbeli sokszínűségét, bátorságát játékosan úgy kipróbálni, hogy közben szorongása észrevétlenül oldódik fel.

 

Hétköznapokon túli kapcsolatokat

 

A rituálpedagógia lehetőséget biztosít a közösségbe való tartalmasabb beilleszkedésre, hiszen a rítusokhoz hasonlóan az erőteljes kollektivitás pedagógiájaként a társadalmi szerepek megszüntetése által az emberi egyenlőségre, az emberi élet és maga az ember tiszteletére törekszik. A rituálpedagógia előadásaiban minden szereplő főszerepet játszik, amely egyetlen hosszú, erőteljes fizikalitásra épülő akcióban jelenik meg. De az előadás nemcsak ebben nyeri el a vitalitását, hanem a kapcsolatok minőségében is. A gyermeknek jelenlétével tanúbizonyságot kell tennie, hétköznapokon túli kapcsolatokat kell létesítenie a térrel, a társaival, a nézőkkel, a színpadon és a színpad körül lévő eszközökkel, hogy a kifejezni vágyott mozgás és hang mondanivalóját beteljesítse, különben a mozgás tartalmatlan és értelmetlen marad. A rituálpedagógia foglalkozásokon és az előadásban ezért nem a gyermek szépsége vagy képessége van kiemelve, hanem az emberi/gyermeki őszintesége, hitelessége, amely a kapcsolatokon keresztül mutatkozik meg és válik értelmezhetővé és láthatóvá. A megélt tartalmak vezetik el a csodához, azaz a transzcendenssel való együttes élményhez, amely mélyíti, és minőségében változtatja meg az emberi kapcsolatait.

 

A rituálpedagógiában megjelenő zeneiség, ritmika összerendezi, harmonikussá és fegyelmezetté teszi a mozdulatokat, ezért nagyszerűen alkalmazható a hiperaktív gyermekek mozgáson keresztül való fejlesztésére is. A koncentráció, a fokozatosság elvét követő többirányú figyelmet igénylő mozgásos játékok és gyakorlatok, a mozgások lelassítása, a figyelem testre történő irányítása és mindezek kompozícióba ágyazása számos terápiás tevékenységet kiváltanak, és a rituálpedagógia művészi hatásfokára, művészi hatóerejére világítanak rá. A mozgásban megjelenő elsődleges kommunikációs nyelvnek köszönhetően a gyermeki fejlődésből kimaradt mozgásfázisok bepótlására is lehetőség van, amelynek színtere ugyancsak a szabad mozgás. A „diszes” tanulási problémák oka legtöbbször mozgásszegénység, mozgásfejletlenség. A szabad mozgás során a gyermek úgy mozog, ahogyan szeretne: táncolhat, fetrenghet a földön, kúszhat, mászhat, foroghat a fenekén a földön ülve, ugrálhat, de bármilyen új mozgáselemet is kitalálhat, amelynek civilizációs értelme nincsen. A szabad mozgás így többféle mozgásra vonatkozó pedagógiai célt valósít meg: 1. felszabadítja a testet a pszichés gátaktól, 2. nyitottá teszi a mozdulatokat (pl. a vállizületek minden irányban képesek lesznek mozogni), 3. új mozgásmotívumok, mozgáspartitúrák kialakítására ad lehetőséget, 4. mozgásbátorságot biztosít, 5. bepótolja a mozgásban való hiányosságokat, 6. mozgáskultúrát hoz létre, 7. mozgásfegyelemre ad lehetőséget. A rituálpedagógia szimbólumokra épülő előadáskészítése pedig a gyermek mozgásos megismerésére támaszkodik, aki először mozog, és utána keresi a cselekvéseinek értelmét. Az előadásban megjelenő mozgás előtérbe helyezésével a gyermekközönség nézői funkciója is erősödik, hiszen a gyermek befogadása fejlődési sajátosságából adódóan a látványon és nem az intellektuális, analizáló megismerésen alapul.

 

Középpontban a szeretet

 

Végül, de nem utolsó sorban a rituálpedagógia Grotowski szegény színházi módszerére épül, ezért nagyon kevés kellékkel, eszközzel dolgozik. Saját készítésű dobok, csörgők és más ritmushangszerek adják a rituális aláfestést az óra menetében, amelyek minimális anyagi vonzattal bírnak, inkább a pedagógus ötletességén alapul a megszerzésük. Az óratartáshoz egy nagy üres tér szükséges, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekek szabadon mozoghassanak. Az előadás során sincs szükség díszletre, világításra, jelmezre, mert kevés kellék szükséges a mozgás általi szimbolikus kifejezésre, amelyet sok esetben csak a mozgás hordoz. A kellékek, eszközök szükség esetén néhány ritmushangszerre, kendőre, textildarabra, esetleg egyszerű, hétköznapi tárgyakra korlátozódnak, amelyek szintén olcsó és praktikus megoldásnak számítanak beszerzésük szempontjából. A rituálpedagógia azoknak a gyermekeknek ad elsősorban esélyt, akik szociális hátterük miatt kiszorulnak a drága szakkörök nyújtotta repertoárból, de ők is szeretnének valamilyen művészeti ágban megmutatkozni. Valamint azoknak a gyermekeknek ad lehetőséget, akik az iskolai oktatásban vagy a saját életükben a sorból kilógónak számítanak, mert valamiben kudarcot vallottak. A rituálpedagógia sikerélményhez vezeti őket, egy olyan technikát nyújt a számukra, amelyben a gyermek válhat mesterévé önmagának, hiszen a pedagógus csak ötleteivel járul a megvalósításhoz. A rituálpedagógia egy olyan művészetpedagógia, amelynek középpontjában a szeretet áll. Nem tanítja a szeretetet, hanem a művészet és gyermeki természetesség által engedi megismerni azt a maga egyszerűségével, szegénységével és igazságával. 

 

Punk Mária: A rituálpedagógia mozgáselemeinek komplexitása

Hogyan gyakorolhatunk hatást a modern kor gyermekére, aki egyre többször tekint virtuális szemmel önmagára, a világra és embertársaira, hiszen a valóságot már másképpen látja, értelmezi és dolgozza fel, mint mi annak idején, amikor még nem létezett ennyire intenzív formában a technikai civilizálódás? Megtaláljuk-e vele a személyes kapcsolatot, vagy az informatikai forradalom által felkínált szabadsággal egyre elszigeteltebbé válik majd tőlünk, hogy elidegenített és szeretetlen virtuális kapszulában, magányosan élje le az életét?

 A kis alakú, gyermeki kézben is jól elférő okostelefonok már ugyanolyan hipnotikus erővel hatnak, mint a televízió, számítógép, mert nemcsak kész képeket és modern, könnyen kezelhető programokat kínálnak, hanem rengeteg információt, játékot is, amelyet ugyancsak könnyen és látványosan elérhetővé tesznek nemcsak a nagyobbak, hanem a még írni, olvasni sem tudó kisebb gyermekek számára is. Az iskola épületén belül sem változik és javul a kisgyermekek helyzete, hiszen interaktív táblán, készen kapott, jól illusztrált és magyarázott feladatokkal éppen azt veszik el tőlük, ami az emberi értelem alapja lenne. Kizárják a kísérletezés, gondolkodás és a mozgás lehetőségét az életükből, hiszen modern táblákról, számítógépekből, gyönyörű feladatlapokból és könyvekből szinte teljesen statikus helyzetben tanulhatják meg a tananyagot. Az elvont fogalmakat nemigen értő kisgyermek nehezen veszi az akadályokat, neki még nem az intellektuális fejlődésre lenne szüksége, hanem érzelmi befogadásra és mozgásos tevékenységre, tapasztalatszerzésre. Az iskolai végzettség ugyanis nem egyenlő az intelligenciával, az értelmi fejlettség és megszerzett képességek hada sem egyenlő az emberséggel. A bölcsességhez sokkal többre van szükség, mint ötös osztályzatokra, és jól tudjuk azt is, hogy a kompetenciák alkalmazásában nem a kitűnő tanulók jeleskednek leginkább.

A látványorientált média divatdiktátuma tovább fokozza a helyzetet, mert a túlzott fogyasztást vagy az ebből adódó és egyént károsító betegségek semlegesítésére gyártott gyógykészítményeket és eszközrendszereket népszerűsíti leginkább, ami ugyancsak virtuális közegként hat a gyermekre. A vizuális befogadás ez alkalommal is erőteljesen befolyásoló tényezővé válik, ami arra készteti, hogy monoton jelleggel sportoljon, meghatározott étrend szerint táplálkozzon, esetleg diétázzon - azaz egészségesen éljen. Kész paneleket és kliséket kap életmódból, amelyet aztán pszichés akadályokkal, de igyekszik interiorizálni a személyiségébe. De milyen is lesz ez a személyiség és egészség? Van-e egyáltalán kapcsolata az egyénnek a testével, hiszen hiába jó alkatú, kisportolt, divatos ruhákba öltöztetett, jól fésült és kellően sminkelt, ha mindez ugyanolyan virtuális képpé sorvad benne, és csak eszköz marad valami hiány pótlására, kielégítésére?

Az egyén külső és belső alakjának virtuális kifejezésmódjával akkor élhetünk, ha a tudat és ösztön egyenlő aránya a személyiségben megbomlik, esetleg meg is szakad, mert az egyén nem képes harmóniában élni tudatával, testével és ösztöneivel. A külső alak az ember külső megjelenése, kinézete, amely elsősorban sporttal, helytelen vagy helyes táplálkozással szerezhető meg. A külső alakot egy ún. külső partitúrának is nevezhetjük, hiszen kötött, meghatározott sorrendű és koreográfiájú mozgásokkal, mozgáselemekkel (tornagyakorlatokkal, testépítéssel, civilizációs mozgásokkal), túlzott vagy normális táplálkozási szokásokkal egy külső emberi formát alakít ki. A jó alakú, kisportolt ember lehet kiváló végzettségű, osztályelső, intellektuálisan kimagasló egyéniség, hiszen a külső alak megformálásának elsődleges és közvetlen következménye az értelmi kondíciók növekedését minden további akadály nélkül eredményezheti. A külső alak azonban mindaddig eszközként fog funkcionálni az ember személyiségében, míg az egyén a testével (tudat és ösztön között) nem találja meg a kapcsolatot. A csupán látványból (ösztönből és testiségből) álló emberből közvetlen módon ugyanis születhet értelmi, képességbeli gyarapodás, de emberség és bölcsesség semmiképpen sem.

A belső alak az ösztön és a képzelet világa, az egyén mozdulatainak, megnyilvánulásainak hitelességéről és őszinteségéről ad tanúbizonyságot. A belső alak rituális technikával szerezhető meg, amely nem más, mint az ősi primitív törzsek, vagy gyermeki kezdetleges mozgáselemek erőteljes és organikus kivitelezése – vagyis a rituálpedagógia technikai alapja. A belső alak, ha csak képzelet szintjén ragad meg, vagy a mozgás a végrehajtójának személyiségétől idegen (pl. ha egy tinédzser egy sztár mozdulatait utánozza, amely saját testalkatától vagy személyiségétől eltérő), akkor virtuális szinten marad az emberben. Azonban, ha a belső alak találkozik az egyén rituális érzékenységével, amely megteremti a kapcsolatot tudat és ösztön között, vagyis tudat és test együttesében formálódik, akkor hatása nemcsak a külső alakra, hanem az intelligenciára és értelmi-szellemi érettségre is befolyással bír. Vegyünk egy példát éppen a fent említett primitív törzsek női/férfi külső és belső testképéről: ha kövér is az illető, minden mozdulata hiteles és organikus, mert kapcsolata a testével egészséges. Nemcsak illusztrál vagy egy-egy testrészt használ a tevékenységei során, hanem testi adottságainak maximumát kihasználva az egész testével organikusan cselekszik. Ami elősegíti ezt, az nem más, mint a rítusban végzett egyetemes mozgáselemek végrehajtásának együttese, amely felette áll a civilizációs vagy fajfenntartást szolgáló mozdulatoknak. Ezeknek az egyszerű mozgásoknak az értelmezését sohasem keresik, hiszen számukra nem a tudás és képesség, hanem az emberi hitelesség az elsődleges. A mozgásban résztvevő egyén organikus cselekvése, őszinte megnyilvánulás és autentikus részvétele a meghatározó, így nem kell kliséket, maszkokat és sztereotípiákat, divatirányzatokat követnie, amely eltakarja őszinte személyiségét. Számára a kapcsolat a döntő, amely elsősorban tudat és ösztön (test) között, majd ő és társai, végül pedig ő és a transzcendens között valósul meg.

Az ember által végrehajtott mozdulatok közül kétféle mozgásfajtát különböztethetünk meg: a fajfenntartást és a szocializációt szolgáló mozgásokat – ún. irányított mozgást -, amely hétköznapi és civilizációs mozdulatokból épül fel, és a rituális mozgást, amely egyetemes és ősi mozgáselemek használatával – ún. önkéntes és szabad mozgások együtteséből -, azaz univerzális és komplex mozdulatokból állnak. Mérei Ferenc elmélete szerint a gyermek hangképzéséhez hasonlóan (bizonyított, hogy születésekor minden gyermek a világ összes nyelvének hangjait képes az artikulációs bázisával kiejteni, melyet később, a beszédtanulás folyamatában az édesanyjától és szűkebb környezetétől hallott anyanyelvére szűkít le), mozgásában, testi lehetőségeiben is sokkal tágabb, és bővebb mozgás-intervallummal bír, azonban csak azokat a mozdulatokat fogja a későbbiekben használni ill. megjegyezni, amit a szocializáció elvár tőle. „A kisgyerek négy-öt hónapos korától kezdve fokozatosan hangképzési játékba kezd. Sokféle hangot és hangkapcsolódást ad. Olyat is, amelyiknek anyanyelvében nincs jelentése. Ezek azonban lesüllyednek, elkallódnak, minthogy senki sem vesz tudomást róluk…A megnyilvánulás igénye, szükséglete, ez a gyönyörű emberi vonás csak akkor juthat el valakihez, csak akkor lehet kifejező, ha jelentést kap, tehát szocializálódik, igazodik  meglévő formákhoz, szabad megnyilvánulása lecsiszolódik. De az első szocializált, megerősítő válaszok után a gyerek mást és többet akar kifejezésre juttatni, mint amit az elfogadott és megerősített jelbeszéd megengedett. A kisgyerek már jár, beszél, tájékozódik – de beszéde egyszer-egyszer a halandzsanyelvre emlékeztet, viharos mozgása mintha a bútorokat és a csecsebecséket veszélyeztetné, hátrafelé jár, körben forog, a felnőtt számára értelmetlen fintorokat mutat, grimaszol. Csakhogy ezt az expresszivitást nem erősíti meg senki; a felnőtt nem ad jelentést ezeknek a kifejezésmódoknak, mert hiszen csak azt a jelentést adhatná, hogy játék, de még azt is nehezen, mert szerinte a játék rendezett és elviselhető foglalkozás, ez pedig legfeljebb vadulás, tehát elutasítandó expresszió. Itt van a csapda: az expresszivitáshoz környezet kell, amely megerősítő jelentést ad, de a környezet bizonyos idő után már újat nem erősít meg, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy az expresszió a társadalmilag elfogadottra korlátozódjék.” (Mérei Ferenc: „…vett a füvektől édes illatot.” Művészetpszichológia Múzsák Közművelődési Kiadó Budapest, 1986. 35-36. o.). A civilizációs mozgáshoz tartoznak többek között a tornagyakorlatok, népi játékok mozgásai, néptánc elemek, modern- és klasszikus táncok, drámajátékok mozgásai, gyógy- és mozgásterápiák mozgásai. Céljuk elsősorban a külső alak megformálása, az egészségmegőrzés, mozgásfejlesztés, terápia, képességfejlesztés, érzelmi, értelmi, szociális kompetenciák kialakítása, stb. Ezzel szemben a rituálpedagógia mozgásainak fontossága a rituális testtel való egészséges kapcsolat és egészséges testtudat kialakítása, a test és lélek egységének megtalálása, a rituális érzékenység és rituális kompetencia kialakítása, a képességek, intelligenciák és kompetenciák megalapozása, mozgásfejlesztés, stb. A civilizációs mozgás a mozdulatokban szelektál, hiszen csak meghatározott emberréteghez szól, amely elsősorban a külső alakhoz, vagyis a kiváló testfelépítéshez vagy a jó képességekhez ragaszkodik vagy éppen annak kialakítását segíti elő. A mozdulatokban legtöbbször stilizál vagy illusztrál, esetleg másol, az általános testbeszéd jegyeit használja, és sokszor statikus vagy egy-egy testrészre, részképességre koncentrálva fejti ki hatását. A rituálpedagógia viszont mindenki számára felajánlható, hiszen nem képességhez kötött, mert benne az egyén saját mozgása, hiteles személyisége jelenik meg. Nem köthető sem a civilizációhoz, szocializációhoz, sem pedig a fajfenntartáshoz, mert végső célja az egyetemesség megtalálása az emberben. A testtel való kapcsolatot biztosítja, amely nem határoz meg konkrét testfelépítést, mert a rituális érzékenységhez ragaszkodik, ami testalkattól független és minden esetben organikus, erőteljes és dinamikus végrehajtást kíván. Míg a civilizációs mozgások elemei pl. a tornagyakorlatok, tánclépések, hétköznapi és konkrét cselekvések (fésülködés, törülközés), általános gesztusok, stb., addig a rituális mozgásokhoz a testábécé elemei (egyetemes mozgáselemek), a kötött mozgáskoreográfiás dalok (gyermekdalok és magyar népdalok testábécével kísérve, amelyek nemcsak illusztráló mozdulatokat tartalmaznak, ahogy a gyermekdalokat a gyermekek óvodában, iskolában az általánosan ismert utánzó mozdulatokkal eljátsszák), az egyén saját mozgáspartitúráját kialakító szabad mozgások, az egész testi apparátust megmozgató intenzív és erőteljes mozdulatok tartoznak. A civilizációs mozgások folyamata meghatározott, azaz irányított mozdulatokból áll, amelynek sorrendje is kötött mozgáspartitúrát alkot. Részképességeket fejleszt, a mozgások helyes végrehajtásának automatizálódása után juttatja az egyént az élményhez, és mindig látvány- siker- és versenyorientált. A rituális mozgás egyedi, egyszeri mozgásokat is tartalmaz, amelyekben nincs ismétlési vagy másolási lehetőség, mert amit elvár, az a mozgást végrehajtó egyén saját mozdulatainak pontossága, így azonnali sikerélményhez vezet minden résztvevőt. A rituális mozgás ez alapján folyamatos alkotás, újdonságkeresés, kísérletezés, amely nemcsak művészi önkifejezésre ad lehetőséget, hanem értelmi- érzelmi- és mozgásfejlesztésre is. 

Az oktatásban hiába a mindennapos testnevelés óra, ha benne a gyermek irányított és mechanikus mozgásokat utasítás-szerűen végez, és nem mozoghatja ki magát önkéntesen és szabadon. Az órák játékai a képességfejlesztés jegyében mindig versenyszelleműek, ezért sok bátortalan vagy gyengébb képességű diák számára sem demokratikusnak, sem pedig élményszerűnek nem mondhatók. Ezzel is inkább az egyéni törekvés és individuális elszigetelődést erősítjük meg, nem pedig a közösségi szellemet, még akkor sem, ha közösségi csapatjátékokról van szó. A gyenge képességű gyermek pedig nemcsak a játékokban, hanem az egész órán ugyanúgy szorong és szenved, mert sem sikerélményhez, sem pedig felszabadultság-élményhez nem jut.  A rituálpedagógia azonban nem győzni tanítja meg a gyermeket, hanem különféle lehetőséget kínál fel a mozgásban és a mozdulatokban, amellyel a gyermek saját utat járhat be a megoldások felé. Az egyéni megoldások egyéni sikerélményhez vezetnek még a gyengébb képességű gyermekek esetében is. A technikát minden gyermek saját maga birtokolja, amit pedig a pedagógustól kap, az csupán néhány mozgásötlet és mozgásminta, hogy alkotóképességre és gondolkodásra serkentse. Pl. csapatjáték során papírgalacsinokat kell elszállítani az egyik helyről a másikra a kéz használata nélkül. A csapat segíthet az éppen szállító egyénnek – ha kéri -, felrakodni testének különféle helyeire a galacsinokat, amelyhez persze kézzel nem nyúlhatnak hozzá. Ennél a játéknál nem az a feladat, hogy melyik csapat lesz a győztes a galacsinok átszállítási idejét tekintve, hanem az, amelyiknél több és változatosabb ötlet jelenik meg a szállítási tevékenységre. A játék természetesen és önkéntelen is közösségi összedolgozásra, demokratikus csapatjátékra ösztönzi a gyermeket nem pedig egyéni magamutogatásra, öntetszelgésre, győzelmi törekvésre. A mozgás a mindennapi használatban jól működő kézről áthelyezi a hangsúlyt a test más részeire, hogy a vele való kapcsolatot, a hiteles testi kifejezésmódot, és organikus testhasználatot a gyermek képes legyen kialakítani. A rituálpedagógia tehát nemcsak megoldási utakat keres, hanem a mozgásokba teljes mértékben bevonja a testet és később a hangot is (amelyet a test meghosszabbításaként kezel, tehát a hang is mozdulatnak számít), hogy hiteles, társakkal és a világgal kapcsolatokat kialakítani tudó embert faragjon minden résztvevőből.

Tehát a rituálpedagógia elsősorban emberképet formáló pedagógia, amely kapcsolatokat hoz létre, hogy ne egymástól elszigetelt, hanem empatikus, érző és szerető egyedei legyünk a társadalomnak. Lehetőségeket, egyéni megoldási utakat kínál fel nemcsak a mozgásban, hanem a tananyag feldolgozásában és később az életvezetésben is. Önismeretet, saját technikát, mozgás- és hangszabadságot, mozgás- és hangbátorságot biztosít, hogy tudjuk magunk lehetőségeit és korlátait elfogadni és azon belül egészségesen és harmonikusan élni. Mindenki számára elérhető és felkínálható, mert nem képességtől és teljesítménytől függ, hanem a változatosságtól és az egyediségtől. Azonnali élményt biztosít, játékban fejleszt és alkotásra, az új létrehozására serkent mindenkit szinte észrevétlenül. A gyermeki sajátosságú mozgáson keresztül fejti ki hatását, intenzív és vitális energiákat szabadít fel. Ősi, az egyedfejlődés kezdetleges szakaszához kapcsolódó egyetemes mozgáselemeket tartalmaz, amely mentes mindenféle sztereotípiától, így válik hitelessé, egyszerivé és egyedivé. Mindezekért kiváló lehetőség a képességek megalapozására, az intelligenciák kibontására a kompetenciák kialakítására. A rituálpedagógia ezért új kompetenciát kínál fel, amely rituális kompetenciaként megnevezett.  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.